Fodor Gábor: A szabadság, így a szabad kereskedelem is mindig megéri és kifizetődik

Magyarország nem a keleti, hanem a nyugati együttműködési rendszer része és az is kíván maradni. A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) támogatása azt jelenti, hogy Magyarország nem a Putyin célját szolgáló Eurázsiai Unió felé kacsintgat, hanem az európai és az atlanti gazdaság szerves része. Ezt az álláspontot kifejezve szavaztam ma az Országgyűlésben nemmel a TTIP elutasítására.

Hazánk alapvető érdeke, hogy a magyar cégek mélyebben integrálódjanak a világkereskedelembe, sikeresebbek legyenek mind az európai, mind az amerikai piacon. Erre ad lehetőséget a TTIP, amely tisztább versenyt teremt a bürokratikus szabályok lebontásával. A TTIP ugyanolyan szerepet tölt be a kereskedelemben, mint a NATO a biztonságpolitikában.

A magyar kormány már évek óta az állami monopóliumok létrehozására törekszik a verseny kiiktatásával. Ezzel a törekvéssel ellentétben a hazai kereskedelmi szektornak az lenne a hasznos, ha nem politikai alapon, hanem a szabad piac elveinek megfelelő versenyben dőlne el, hogy ki mekkora részt tud szakítani a piacból. A TTIP a szükségtelen hatósági szabályozások lebontásával olcsóbbá teszi a termékeket, egyszerűsíti a kereskedelmet, könnyebbséget jelent a cégeknek, így munkahelyet teremt és ösztönzi a gazdasági növekedést. A Külügyminisztérium saját hatástanulmánya is elismeri, hogy egy kellően kerültekintő TTIP megállapodás 15-20 százalékkal növelheti a magyar exportot, 20-30 ezer új munkahelyet teremthet és éves szinten 0,3-0,3 százalékkal növelheti a magyar GDP-t.

Az Országgyűlés – a kormánypártok és ellenzék közösen – ma elszalasztott egy lehetőséget, hogy a gazdaság és a fogyasztók érdekében vállalkozásbarát gazdaságpolitikával segítse a magyar cégek piacra jutását. A magyar kormány ma nem merte kimondani azt, amit a Fidesz képviselői az EP-ben nyíltan kijelentenek, hogy Magyarország támogatja a TTIP-t. Ennek a kettős beszédnek áldozatai pedig  nem csak a kereskedők, hanem a fogyasztók is.

 

Fodor Gábor, országgyűlési képviselő