Bodnár Zoltán: Orbánnak kezdeményeznie kell a törvénysértő Matolcsy és társai felmentését


A ma nyilvánosságra került információk egyértelművé teszik, hogy a Matolcsy vezette Magyar Nemzeti Bank szándékosan megszegte a jegybanktörvény és a Központi Bankok Európai Rendszere Alapokmányának egyik legfontosabb rendelkezését, az államháztartás finanszírozásának tilalmát.
 
A törvény és az Alapokmány kifejezetten tiltja a jegybanknak, hogy a közszektortól, így a magyar államtól közvetlenül vásároljon adósságinstrumentumot. A jegybank állampapírokat kizárólag a másodlagos forgalomban, monetáris politikai művelet keretében szerezhet meg, azonban az ilyen ügylet sem irányulhat az elsődleges finanszírozási tilalom megkerülésére. Azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank által az alapítványai rendelkezésére bocsátott több mint 260 milliárd forint döntő részét az alapítványok lakossági állampapírokba fektették az alapítványokban kuratóriumi tagságot is betöltő jegybanki felsővezetők - köztük személy szerint Matolcsy György - tudtával és jóváhagyásával, csalárd módon megkerülték a jegybanktörvényben és az Alapokmányban foglalt egyértelmű tilalmat.

Szándékos és rosszhiszemű eljárásukat bizonyítja az is, hogy a jelenleg 192 milliárd forintnyi lakossági állampapírt nem az azokat ingyenesen forgalmazó  Magyar Államkincstártól, hanem kereskedelmi bankok közvetítésével vásárolták. Ezzel próbálták leplezni a finanszírozási tilalom megszegését, miközben az ügyletek után a bankoknak fizetett közel 2 milliárd forintos ügynöki jutalékkal és más költségekkel súlyosan megkárosították a közpénzt kezelő alapítványokat. Nyilvánvaló azonban, hogy az érintett kereskedelmi bankok nem más ügyfelektől, hanem közvetlenül - elsődleges forgalmazóként - a Magyar Államkincstártól szerezték be az alapítványoknak eladott lakossági állampapírokat.

Az alapítványok ezekkel a műveletekkel egyúttal meghamisították, eltorzították az államadósság finanszírozásának szerkezetére vonatkozó statisztikai adatokat is, hiszen azok lakossági állampapír vásárlásként mutattak ki közel 200 milliárd forintnyi jegybankpénzt. A csalárd eljárás nemcsak törvénytelen, de súlyosan veszélyezteti az államadósság finanszírozását, aláássa a magyar adósságfinanszírozásba vetett piaci bizalmat, megtéveszti a befektetőket, az elemzőket, a nemzetközi hitelminősítő intézeteke.

Matolcsy és érintett alelnökei felelőtlen, törvénysértő magatartása az Alapokmány 14.2. cikke szerinti súlyos kötelezettségszegésnek minősül, ezért a Liberálisok felszólítják Orbán Viktort, hogy a jegybanktörvényben foglaltak szerint haladéktalanul kezdeményezze Matolcsy György és érintett alelnökei felmentését a köztársasági elnöknél.
 
Bodnár Zoltán, ügyvivő