Putyin  győzelme Hollandiában - Európa és Ukrajna vereséget szenvedett


Alacsony, de az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel mellett Hollandiában  a választók 61,1 %-a a tegnapi népszavazáson elutasította az EU-Ukrajna megállapodás megerősítését és ezzel kétségessé tette a megállapodás hatályba lépését. 
A népszavazás eredménye nagy győzelem Putyin elnök számára, aki gazdasági, titkosszolgálati és katonai nyomásgyakorlással sem tudta elérni, hogy a társulási megállapodás az EU és Ukrajna között ne jöjjön létre. A holland választók segítségével sajnos úgy tűnik, hogy elérheti célját. Az európai egységfolyamat hívei Hollandiában vereséget szenvedtek, mert nem tudták megértetni a választókkal ennek a népszavazásnak a valódi tétjét. Az igazi tét az EU szavahihetősége, komolyan vehetősége és cselekvőképességének fenntartása, ami tegnap óta sokkal nehezebb. A holland választók vélhetően nem Putyinnak akartak szívességet tenni, hanem inkább az EU iránti növekvő bizalmatlanságnak és fenntartásaiknak kívántak hangot adni.
A holland népszavazás erős figyelmeztetés mindazoknak, akik az egységfolyamat eredményeit szeretnék megőrizni, hiszen a csendes többség elbizonytalanodása és kiábrándulása az EU-ellenes, Oroszország által támogatott szélsőségek sikeréhez vezethet. Mindez nagyon rossz előjel a június 23-i brit népszavazás előtt és nem véletlen, hogy a Brexit kampány vezetői kitörő örömmel üdvözölték a holland népszavazás eredményét. Ha az európai vezetők nem képesek az eset tanulságait levonni, akkor az egész egységfolyamat súlyos válságba zuhanhat.
Szent-Iványi István, külpolitikai szakértő